A tantárgy segítséget nyújt a marketingszemléletű gondolkodásmód elsajátításához, és összegzi mindazt az alapvető ismeretet, amit a marketingről a menedzsereknek feltétlenül tudniuk kell. További nagy előnye az anyagnak az, hogy bemutatja a belső marketing fogalmát és eszközrendszerét, így segítséget ad a szervezet belsejében is a vevőcentrikusság és vevőérzékenység kialakítására.
A vevőkör azonosítása, szegmentáció
Rámutatunk a marketing lényegére és fogalmára miközben „rákényszerítjük” Önt, hogy következetesen gondolja végig és elemezze szervezetének munkáját, és határozza meg vevőkörét. Megmutatjuk a vásárlói igények és a termékek tulajdonságai közötti kapcsolatot. Ennek során Önnek kell felismerni vevőinek igényét, illetve az Ön cége által gyártott/forgalmazott termékek és szolgáltatások tulajdonságait, értékhordozóit, s eközben elsajátítja a piaci szegmentáció alkalmazását, s hogy miként használja fel a rendelkezésére álló marketinginformációkat.
A termék
Ebben a részben megtanítjuk Önnek a termék azonosításához szükséges módszereket, valamint hogy miként kell a konkurenciánál mindig egy lépéssel előbb járni, és végül legyőzni.
Marketing kommunikáció
A marketing tevékenység egyik fontos eleme a vevőkkel folytatott hatékony "marketingkommunikáció". Megtanítjuk Önnek, hogy mit is jelent valójában ez a hatékonyság, és így miként lehet ezt a gyakorlatban biztosítani.
Beszállítók, elosztási csatornák
A termék árát, minőségét, így a vevő megelégedettségét alapvetően befolyásolja az alapanyag minősége, ára, a beszállítók magatartása, az eladó és a beszállítók közti kapcsolat.
Ebben a témakörben ennek a kapcsolatnak a meghatározásához, megtervezéséhez, kialakításához és fenntartásához adunk Önnek alapvető gyakorlati tudást és eszközöket.
Marketing tervezés
A menedzsernek meg kell tanulnia aktívan alkalmazkodni szervezete környezetéhez és befolyásolni azt. Gyakorlati példáink, esettanulmányaink sorozatán keresztül készségszinten sajátíttatjuk el Önnel az ezen területhez kapcsolódó ismereteket, a marketing tervezéssel kapcsolatos elemzési módszereket. Végül olyan ismeretek birtokába juthat, amelynek segítségével egységes rendszerben képes alkalmazni a tanultakat.
A tantárgyhoz egy két és fél napos hétvégi tréning tartozik.
„Mint gyakorló és oktatással egyaránt foglalkozó marketing szakember nagyon pozitív véleményem van az Euro-Contact oktatásáról. Nagyon tetszik gyakorlatorientáltsága, valamint az a tény, hogy minden hallgató a megszerzett ismereteit a szó szoros értelmében még aznap átültetheti saját munkahelye gyakorlatába. Ki tud ennél jobbat?”
Dr. Bíró Péter
Marketing szakértő
Címzetes docens