A tananyag ötvözi a változásmenedzsmentet, a vállalati hatékonyságot, a teljesítményt növelő általános stratégiai menedzsment alapjaival. Ily módon ez a modul szorosan illeszkedik az előző modulok tudásanyagához, és feltételezi az azokban leírtak gyakorlati alkalmazásában való jártasságot. Szemléletében a vállalat stratégiai erőforrásának értékét emeli ki és vizsgálja a változások során adódó fejlesztési lehetőségeket is. A tantárgy elsajátításával képes lesz a szervezeti változásokat úgy menedzselni, hogy a hagyományos technikák mellett a stratégiai kérdésekre is koncentrálva, a lehető legnagyobb hasznot tudja elérni egyéni, csoport és szervezeti szinten egyaránt.
Stratégiai menedzsment alapjai
Bemutatjuk a vállalati stratégia megtervezésével, felépítésével és megvalósításával kapcsolatos alapvető ismereteket annak érdekében, hogy a hallgatók képesek legyenek a stratégia alkotás előkészítését aktívan támogatni. A modul tanulása során elsajátíttatjuk a stratégiai gondolkodáshoz, elemzéshez és alkalmazáshoz szükséges ismereteket, modelleket és technikákat, nagy hangsúlyt fektetve a gyakorlati alkalmazásra.
A változás megtervezése és véghezvitele
Bemutatjuk, hogy bármilyen változtatás - legyen az egészen kicsi, vagy stratégiai jellegű - akkor lesz igazán eredményes, ha azt a vezető az érintett munkatársak bevonásával, meggyőzésével és támogatásával tervezi és valósítja meg. Megtanítjuk Önnek, hogy miként kell egy ilyen változtatást eredményesen véghezvinni.
Szervezetfejlesztés, mint a változtatás része
Ebben a részben megismerheti a szervezetfejlesztés technikáit, gyakorlati eszközt kapva a szervezet "legérzékenyebb" pontjának többszintű befolyásolására, az új elvárásoknak megfelelő fejlesztésére.
Rendszerszintű átfogó stratégiai beavatkozások
Bemutatjuk a szervezeten belüli változtatás egyik alapvető csoportját, továbbá szélesebb kontextusba helyezzük a szervezeti problémák megoldásának feladatát annak érdekében, hogy komplex és átfogó eszközt adjunk a szervezetek rendszerorientált változtatásához.
Változtatási stratégiák
A modul olyan módszereket és technikákat ismertet meg a résztvevőkkel, amely abban segíti őket, hogy a változtatási folyamatokat a lehető leghatékonyabban tudják véghezvinni. Megvizsgáljuk a változtatási programok különböző szakaszait a változtatás szükségszerűségének felismerésétől, a lehetőségek mérlegelésén, az érintettekkel való elfogadtatáson, az esetlegesen felbukkanó ellenállások kezelésén keresztül egészen a gyakorlati megvalósításig és ellenőrzésig, valamint megvizsgáljuk azokat a belső és külső tényezőket, amelyek változást indukálhatnak. Módszereket és technikákat ismerhetünk meg arra, hogy hogyan lehet a stratégiai változtatási folyamatokat a lehető leggyorsabban, leghatékonyabban és a legkevesebb konfliktussal véghezvinni.
Szakdolgozat
A szakdolgozat célja, hogy a hallgató egyértelműen bizonyíthassa, hogy rendelkezik a szükséges elméleti és gyakorlati tudással, és képes azokat egyidejűleg, önállóan, komplex módon saját gyakorlatában alkalmazni. A szakdolgozatban a problémát sokoldalúan – a tanult tantárgyak mindegyikéből egyenként legalább három-három elméletet, módszert szakszerűen alkalmazva – kell feldolgozni.
A képzési idő 6+3 hónap, amely során egy három napos hétvégi tréningen kell részt venni
„A vállalati stratégiák és változásmenedzsment tantárgy az Euro-Contact Business School negyedik generációs tananyagának legújabb tantárgya, amely figyelembe veszi az európai és amerikai menedzsment 21. századi tendenciáit és egy lépéssel közelebb hozza a stratégiai szintű gondolkodás követelményét a beosztott vezetés számára. A tanagyag egyszerre jelent kihívást és kalandot.”